Április bolondja


Nanáhogy nem vagyok normális. Elkezdek egy új blogot és rögtön az elején más sincs  csak rinya. Pedig annyi jóságosságos kis csoda volt mostanában. Lányom- a nagy- már egészen felnőttesen éldegéli a mindennapjait. Munkahelyén jól érzi magát, megtalálta a helyét, megkedvelték őt  és szeretik a munkáját is (hiába na, a tesco jó  iskola volt, az ottani tempó itt kiemelkedőnek számít). Rájött, hogy a logisztika nem ördög teremtménye, van olyan jó, mint bármi más, tehát érdemes ebben az irányban továbbtanulnia. A főnöke keresett neki egy olyan sulit, ami talán összeegyeztethető a melóval. Ja, és úgy néz ki, hogy egy kedvezményes angol tanfolyamon is részt vehet, potom 10000-ért, a többit a cég állja. Tehát ez gömbölyű. Van barátja, időnként látom is rajta, hogy szerelmes :), fontolgatják, hogy összeköltöznek.(lássuk, mit bírnak el a szárnyak )
Fiam is szeretne már önállósodni, de ott még kicsit várni kell- a párjának van egy érthető kérése. De egyre több pozitív jelet látok mostanában fejlődésügyileg.
Manócskám meg, kijájjjány. :)
Ő, aki tavaly  ilyenkor 5 percig nem hagyta magán a zoknit, most azzal kezdi a napot, hogy még ki se nyitja rendesen a szemét, már megkeresi a kikészített zoknit és szépen, ügyesen, egyedül felhúzza majd magán hagyja lefekvésig.
Ha főzők, jön és a kezem alá adja a dolgokat, mindenről tudja, hogy mire való(pl a fazékra ráteszi a fedőt), ha pl. túró rudit kap, a csomagolását szépen elviszi a kukához, és azt kinyitva, beledobja. (ezt akkor is megoldja, ha netán a kuka nem a megszokott helyén van.)
Már egyre gyakrabban tudunk kettesben autózni különösebb hiszti nélkül (igaz, még a városból nem merészkedtem ki ),  már az is természetes, hogy kiszállunk az autóból, sétálunk egyet a parkban vagy a játszótéren, majd visszaülünk és nincs hiszti (10-ből 8-szor). Sőt, a  múlt hónapban ketten mentünk el a receptért és a gyógyszertárba a havi pelusadagért (mert sajnos arra még szükség van). Már nagyon fáradt volt,  és nem nagyon akart bejönni, de megmutattam neki a kedvenc szlogenjét, tudjátok, "a kockázatok és.."(ezt mindig kikeresi bármilyen újságból és tévében is felfigyel rá). Nagyon tetszett neki és igen boldogan fedezte fel, hogy bizony jó sok helyre ki van írva, tehát, amíg én vártam a gyógyszerészre, ő végignézegette, simogatta a feliratokat. Ezek után békésen sétáltunk kifele, segített "cipelni"a pelust is. :) naaagy boldogság volt ám! 
Mondjuk részéről minden napra jut nagy boldogság, mert úgy ölel, olyan kedvesen puszizkodik, és annyi- de annyi huncutságot követ el, hogy azt elmesélni sem lehet. Csudajó.
Én meg közben azon vagyok, hogy ezt az idillt átszervezzem. Mert nagyon jó nekünk így itthon, kettesben, de neki nélkülem is jó kéne legyen, legalább néhány órát, vagy néhány napot. Tehát keresem neki a helyet ismét. Mert ez a jövő követelménye minden szempontból.
Miután sikerül valami megfelelőt találnom, már csak magamat kell összeszednem és átrendeznem az életemet. Nem jó nekem a magam alkotta kalitka. (...)

Inkább táncoljunk, énekeljünk egy kicsit.
 Mjuzik!

Beköszönés




Lassan készültem el a váltással, de remélem ennek is azért kellett így történnie, hogy ezután aktívan itt lehessek. 


Régi helyemtől végképp búcsút vettem, miután a közölni kívánt bejegyzéseim elpárologtak. Az első alkalommal azt hittem én voltam a hibás. Ezt a helyzetet másnap is sikerült előállítanom, itt már gyanús volt az egész. Nem tudok ott publikálni, ez van. Nem írtam levelet, nem kerestem meg az okot, eldöntöttem: továbblépek. 
Itt még kissé szoknom kell a helyet, a blog kinézetéről sem garantálom, hogy ez a végleges, de majd alakítgatom, szépen idővel a magam képére faragom.
 Nem a blog az egyetlen ami változik mostanában. Nagyjából két éve érzem, hogy nem jó az életem úgy, ahogy van. Elégedetlen voltam sok mindennel. Megpróbáltam ezt-azt, hátha változik valami. Mert azért itt komoly a tét. A kapcsolatom 23 éve tart, gyermekeim tortáján idén már elfújódott egy 26-os, nemsokára egy 21-es, majd egy 15-ös számgyertya fog égni, lobogni, majd megremegve kialudni. Otthonomat évekig építgettem, és a hitelt még évekig fizetnem kell.
Minap  arra a következtetésre jutottam, hogy mint egy jenga-torony, megremegett és összedőlt sok minden. Néhány évvel ezelőtt hoztam néhány döntést, ami úgy tűnt, mindenkinek megfelel, és előre mutat, a családért és az otthonért, azaz miértünk van. Működött is egy jó ideig. Csak kinőttük. Megváltoztak a viszonyok, felnőttek a gyermekek, most már más személyek is kezdenek a családhoz tartani, sőt, elértünk olyan pontra, hogy kissé amőba-szerűen osztódásra készülődünk. Nincs ezzel semmi baj, ez az élet rendje. 
Csakhogy itt az otthon ketreccé vált, ránk van zárva, és itt acsarkodunk, marjuk egymást.