Beköszönés




Lassan készültem el a váltással, de remélem ennek is azért kellett így történnie, hogy ezután aktívan itt lehessek. 


Régi helyemtől végképp búcsút vettem, miután a közölni kívánt bejegyzéseim elpárologtak. Az első alkalommal azt hittem én voltam a hibás. Ezt a helyzetet másnap is sikerült előállítanom, itt már gyanús volt az egész. Nem tudok ott publikálni, ez van. Nem írtam levelet, nem kerestem meg az okot, eldöntöttem: továbblépek. 
Itt még kissé szoknom kell a helyet, a blog kinézetéről sem garantálom, hogy ez a végleges, de majd alakítgatom, szépen idővel a magam képére faragom.
 Nem a blog az egyetlen ami változik mostanában. Nagyjából két éve érzem, hogy nem jó az életem úgy, ahogy van. Elégedetlen voltam sok mindennel. Megpróbáltam ezt-azt, hátha változik valami. Mert azért itt komoly a tét. A kapcsolatom 23 éve tart, gyermekeim tortáján idén már elfújódott egy 26-os, nemsokára egy 21-es, majd egy 15-ös számgyertya fog égni, lobogni, majd megremegve kialudni. Otthonomat évekig építgettem, és a hitelt még évekig fizetnem kell.
Minap  arra a következtetésre jutottam, hogy mint egy jenga-torony, megremegett és összedőlt sok minden. Néhány évvel ezelőtt hoztam néhány döntést, ami úgy tűnt, mindenkinek megfelel, és előre mutat, a családért és az otthonért, azaz miértünk van. Működött is egy jó ideig. Csak kinőttük. Megváltoztak a viszonyok, felnőttek a gyermekek, most már más személyek is kezdenek a családhoz tartani, sőt, elértünk olyan pontra, hogy kissé amőba-szerűen osztódásra készülődünk. Nincs ezzel semmi baj, ez az élet rendje. 
Csakhogy itt az otthon ketreccé vált, ránk van zárva, és itt acsarkodunk, marjuk egymást.